kitartás címkével jelölt bejegyzések

8 jele annak, ha többre vagy hivatott a Föld nevű bolygón

“Azért vagy itt, hogy képes legyél a világegyetem teremtői céljának felfedezésére. Ez az, amiért annyira fontos vagy.” – Eckhart Tolle

Vannak, akik már gyermekkorukban tudják, hogy nagy dolgokra hivatottak az életben. Általában ők azok, akiket kevésbé érdekelnek a társadalom szabta korlátok, az erkölcsi kötelezettségek és szabályok. Azzá válhatnak, akik igazán lenni akarnak, azt teszik, amit szeretnének. Persze az úton felbukkanhatnak akadályok is, kétség, tengernyi kihívás, elutasítás.

Steve Jobs 13 leginspirálóbb idézete

Legendás élete volt, ám  Steve Jobs-ra nem csak azért emlékeznek az emberek, mert egy hihetetlenül sikeres vállalatot épített fel, hanem azért is, mert rettenetesen szókimondó volt.

Mindenről megvolt a véleménye, a gondolatai gyakran a megszállott elkötelezettségét tükrözték, ezt lett az Apple minőségének alapja is (“Néha, amikor innovatív vagy, hibázol. A legjobb ilyenkor a hibát gyorsan elismerni, és nekiállni egy másik újításnak”).

A sikeres emberek 12 fogadalma, amit érdemes betartanod

“A fogadalmak arra valók, hogy megszegjük őket” – ez azoknak a kifogása, akikben nincs elég kitartás, vagy csak elveszítették a motivációjukat. Márpedig a +pozitív+ fogadalmak arra valók, hogy betartsuk őket. Azért fontos a +pozitív+ szó, mert a korábbi, haragból tett “Megszívatom a …-t, ha addig élek is!” jellegű fogadalmakat nem érdemes betartani (akire haragszol, annak a rabja vagy és miért akarnál bárkinek is a rabja lenni?).

6 idézet Müller Pétertől, hogy motivációt nyerhess a mindennapokra

Az életben semmit sem adnak ingyen. A sikerekért mindig meg kell küzdeni, ám sokan vannak olyanok, akik egy vagy két kudarc után feladják az álmaikat. Te ne tartozz ezen emberek közé!

Küzdj az álmaidért, igyekezz felülemelkedni a problémáidon, oldd meg azokat; változtass nézőpontot, és tanulj a megélt kudarcaidból! Így valósítod meg végül az álmaidat és leszel sikeres.