20 szokás, amit a sikeres emberek tudatosan elkerülnek!

20 szokás, amit a sikeres emberek tudatosan elkerülnek!

A sikeres emberek képesek azokat az erős elveket és igazságokat szokásokká tenni, melyektől az életük is emelkedettebbé válik. Sikeres életük a jó szokások tudatos kiválasztásának eredménye.

Íme, 20 szokás az átlagemberektől, amit a sikeres tudatosan elkerülnek

1. A sikert nem pénzben mérik

A legtöbb sikeres ember a sikert a boldogság, a belső béke és a pozitív attitűd mértékében határozza meg – ez pedig több, mint a pénz. A pénzügyi lehetőségek persze sok lehetőséget biztosítanak: kevesebb stresszt, nyitottabb elme elérését.

De a sikeres emberek rájöttek, hogy a világ összes pénze sem tehet boldoggá, mert a boldogságnak belülről kell jönnie.

2. Nem kezdik el a napjukat célok és tervek nélkül

A sikeres emberek kristálytiszta rövid és hosszú távú célokat állítanak fel, pontosan tudják, mit kell tenniük minden egyes nap.

Tudják, hogy a nap legértékesebb órája az ébredés utáni első óra (“arany óra”). Miközben a legtöbb ember a felkelés után a konyhában kávé mellett cigifüstben bámul ki a fejéből, ők szellemileg, fizikailag és lelkileg is felfrissítik magukat, hogy az egész napjukat megalapozzák.

3. Nem állítják fel célként a tökéletességet

A sikeres emberek a tökéletlenség ellen küzdenek, folyamatosan haladnak a tökéletesség felé, hiszen így lehet készségeket fejleszteni, azonban nem élnek a tökéletesség hiányának fullasztó atmoszférájában.

Tudják, hogy a helyes cél nem a tökéletesség, hanem a folyamatos fejlődés.

4. Nem veszik körül magukat negatív emberekkel

Mindenben, ami csak létezik a világon, van energia, beleértve minden egyes emberi lényt is. Az emberi test remek “antenna”, könnyen elnyeli a negatív energiákat, ha mérgező emberek veszik körül, akik folyton csak panaszkodnak.

A sikeres emberek éppen ezért proaktív, pozitív emberekkel veszik magukat körül, akik inspirálják őket, és nagyszabású dolgokat értek el az életben.

5. Nem összpontosítanak a negatívumokra

A sikeres emberek nem lelik örömüket az önpusztító negatív gondolatokban. Amikor nehézségekkel szembesülnek, gyorsan felidézik a múltbeli jó tapasztalataikat, amikor már legyőztek hasonló akadályokat.

Nem arra összpontosítanak, hogy “mi baj lehet ebből”, hanem arra, hogy “mit kell tennem a megoldáshoz”. Nem a lehetséges rossz kimenetelen rágódnak, hanem a sikeres átlendülésen, és azon, hogy mit fognak ebből a tapasztalatból tanulni.

6. Nem rettegnek a problémáktól

A sikeres emberek elfogadják, hogy a kudarc elengedhetetlen része a növekedésnek. Azt figyelik ezért, hogy ezek a bukkanók milyen lehetőségeket nyitnak meg előttük, ami még jobb életet, még nagyobb győzelmeket hoz.

Tudják, hogy mindig van értelme felállni a padlóról, mert az új tapasztalatok által új erőt, új tudást sajátíthatnak el.

7. Nem félnek a hibáktól

Ha nem nézel szembe a hibáiddal, akkor a benned felgyülemlő legyőzetlen, elnyomott stressz gátolni fogja a fejlődésedet, ez pedig még több hibát okoz.

A hibákra való koncentrálás helyett pozitív gondolatokkal kell megtöltened a fejedet, keress új lehetőségeket, és megoldásokat.

A sikeres emberek fejében nem a hibáik vernek sátrat, mert ők azok, akik gyorsan feldolgozzák a negatív érzéseket, és amint lehet, előre lépnek, mert tudják, hogy a hangsúly a megoldáson van.

8. Nem törődnek azzal, hogy ki mit gondol róluk

A sikeres emberek nem az alapján hoznak döntéseket, hogy ki mit gondol róluk, hiszen saját értékeik, céljaik, elveik vezetik őket anélkül, hogy bárki is visszahúzhatná őket.

A sikeres emberek elfogadják, hogy nem mindenki szereti azt, amit éppen tesznek, de ettől még az életükben mások véleménye nem válik valósággá.

9. Nem keresik a kifogásokat

A sikeres emberek proaktívak, ők azok, akik a nagy dolgokat létrehozzák. Bár a külső erők és körülmények rájuk is hatnak, mégis minden döntésükért felelősséget vállalnak.

Tudják, hogy ha a rossz döntéseik a rossz irányba viszik el az életüket, akkor a jó döntések képesek mindent jó irányba fordítani.

10. Nem féltékenykednek mások sikere miatt

A sikeres emberek felismerték, hogy van elég hely és lehetőség ahhoz, hogy mindenkinek jusson elég győzelem. Tudják, hogy ha több sikeres és boldog ember vannak a bolygónkon, akkor világ is megtelik erős, pozitív energiával.

Ha egy másik sikeres ember ér el valami kimagaslót, amit nekik még nem sikerül elérniük, akkor ez pozitív érzéssel, motivációval szolgál, hogy elérjék ők is ezt a sikert.

11. Nem hanyagolják el a szeretteiket

A sikeres emberek egyetértenek abban, hogy a munka fontos, de soha nem olyan fontos, mint azokkal harmóniában élni, akiket a legjobban szeretsz.

A siker belülről indul ki, ezért osztatlan figyelmet kell fordítani azokra is, akik miatt érdemes küzdeni – magunkat is beleértve!

12. Nem becsülik alá szórakozás erejét

Mi értelme annyit dolgozni, ha az ember közben mindig kimerült és ideges? A sikeres emberek tudják, hogyan kell pihenni és szórakozni. Tudják, hogy gyakran fel kell tölteni a belső akkumulátorokat, és időt szánni az élet élvezetére is.

13. Nem hanyagolják el az egészségüket

A jó egészség a szabadság érzéséből és az élet élvezetéből, szeretetéből származó energiából fakad. A sikeres emberek tisztában vannak azzal, hogy ha szellemileg, fizikailag és érzelmileg nem egészségesek, nem tudnak szükség esetén a tettek mezejére lépni.

14. Nem burkolják homályba a jövőjüket

A sikeres emberek világos, konkrét és mérhető célokkal rendelkeznek. Tudják, hogy pontosan hol tartanak, mit és mikorra szeretnének elérni. Ez kihívások, kényelmetlenségek esetén enyhíti a stresszt ahogy a cél felé haladnak.

Tervezz előre jól láthatóan: a világos tervek és tettek teszik utólag is láthatóvá, hogy honnan indultál és milyen messzire jutottál el.

15. Nem hoznak ingatag döntéseket

A sikeres emberek szilárd döntéseket hoznak, és ki is tartanak mellettük. Amikor valami felől döntenek, alaposan átgondolják, hogy ez mibe is kerül nekik.

A szilárd döntések azok, amelyek miatt bizalmat éreznek irántuk az emberek, és tudják, hogy ha az életben valamilyen viszontagság történik, akkor is lehet rájuk számítani.

16. Nem hagyják, hogy áldozatnak tekintsék őket

Amikor valaki másnak a rossz döntése miatt éri őket hátrány, a sikeres emberek gyorsan feldolgozzák a negatív gondolatokat és érzéseket, majd hamar megszabadulnak a káros energiáktól (panaszkodás, neheztelés, “mi lett volna ha?”, harag…).

Tudják, hogy a boldogság és a belső béke alapvető joguk, ezért teljes ellenőrzést gyakorolnak a saját gondolataik felett. Végső soron ők a felelősek a saját boldogságukért, és győzelmeikért!

17. Nem élnek a múltban

A sikeres emberek számára a múlt egyszerű történelem, és a jelen pillanatban már nem létezik. Ha az elmúlt dolgok mindig a fejedben vannak, akkor a teljesen a múlt negatív energiáinak rabja maradsz.

Ha a múltadat szenvedés burkolja be, akkor tudatosítsd, hogy ma ezt átértékelheted, és a jövőd rendben lesz. A múltad nem határozza meg azt, amit ettől a pillanattól kezdve elérhetsz!

Gyakorold a szabadság és a hatalom érzését, hogy proaktív módon tervezz egy jobb jövő, olyat, amit már annyira megérdemelnél.

18. Nem állnak ellen a változásoknak

Tervek, stratégiák, taktikák változhatnak, de ahelyett, hogy idegessé és frusztrálttá válnának, a sikeres emberek gyorsan alkalmazkodnak, mert tudják, hogy egy cél elérésének számtalan módja van.

19. Nem hagyják abba a tanulást

A sikeres emberek mellett ott van egy mentor, egy példakép, aki inspirálja és motiválja őket arra, hogy a döntéseik és az álmaik mellett ki kell tartani.

Ezért mindig képezik magukat mindig tanulni akarnak valami hasznosat, hogy minél nagyobb fejlődést érjenek el életükben.

20. Nem múlik el nap anélkül, hogy ne mondanák ezt: “Köszönöm!

A sikeres emberek hálásak mind a nagy, mind pedig a kis áldásokért az életükben. A pozitív dolgok visszatükrözése minden egyes esti lefekvés előtt fokozza a jó hangulatot, haladásra buzdít és segít, hogy az alvás igazi, valód pihenéssé váljon.

Sok sikert!

Vannak olyanok a listán, amiben még fejlődnöd kellene? Akkor most azonnal határozd el magadat: “Szeretnék sikeresebb életet élni, és jó dolgok köré építeni az életemet!”

És valóban állj is neki… Ugye, hogy máris jobban érzed magadat? (A Lifehack.org nyomán)

2 hozzászólás a(z) “20 szokás, amit a sikeres emberek tudatosan elkerülnek!” bejegyzéshez

  1. Sok igazság van benne, de a sikeres, boldog ember képes más embereket is boldoggá tenni. Mindig lesznek negatív emberek a sikeresek körül is, de a boldog ember segít másoknak, hogy ne legyenek negatívak !

Minden vélemény számít!