5 módszer életed új szintre emeléséhez Borsos Bence

5 módszer az életed új szintre emeléséhez

1. Ne várj a csodára

Nem panaszkodhatom, király életem volt eddig. Ugyanakkor már egészen fiatalon is arra vágytam, hogy kiemelkedő életet éljek. Elindultam azon az úton, hogy folyamatosan fejlesztem magam, és tudtam, hogy ez majd meghozza idővel azt az eredményt is, amire vágyok. Viszont sokáig magam előtt sem láttam be, hogy mélyen belül várok egy csodára, aminek hatására majd hirtelen helyrekerül minden az életemben, és úgy lesz, ahogy azt szeretném. Haladtam az utamon, csináltam a dolgokat, viszont nem ritkán előjöttek olyan gondolatok, hogy „jaj, de jó lenne, ha megnyerném a lottót, mert akkor (ez meg az lenne)…”, „…lenne egy amerikai nagybácsim…”. Valahol természetes ez, és feltételezem, hogy sokunknál jelen vannak az ehhez hasonló vágyakozások. Viszont ezzel lényegében az életünkért vállalt felelősséget rázzuk le a saját vállunkról. Akaratlanul is szabotáljuk magunkat.

Készítettem Neked egy rövid (2 perc) videót arról, hogyan lehet ezen túllépni:

 

2. Mindegy, hogy megtaláltad-e a szenvedélyedet vagy sem, dönts!

Másik olyan tényező, ami sok frusztrációt okozott bennem, hogy nem találtam azt az egy valamit, amit a szenvedélyemnek mondhatnék. Ami iránt olyan égető tűz lenne bennem, hogy vááááá! Őszinte leszek, most sem tudom, mi a szenvedélyem. Sok minden van, amit szeretek vagy úgy érzem, hogy szeretnék csinálni, de egyiknél sem érzem azt, hogy „húú, ez az, megtaláltam!”.

Amíg ezt a sztorit játszottam magamnak, addig nem igazán haladtam előre, hiszen célokat sem tudtam kitűzni, csak ide-oda kapkodtam, és állandóan bizonytalanság fogott el, rendszeresen a kétely állapotában töltöttem az időmet.

A következő felismerésre jutottam: tök mindegy, hogy tudod-e, mi az életcélod, szenvedélyed, dönts! Döntsd el, hogy a jelen állapotból kiindulva mi az az irány, amerre menni akarsz. Mi az a tevékenység, ami jelenleg tetszik annyira, szereted csinálni annyira, hogy szívesen foglalkoznál vele mondjuk a következő fél évben/egy évben.

„Oké, de mi van, ha nem mindegy, hogy tudod-e?”
Nem az számít, hogy tudod-e vagy sem, hanem hogy az a sztori, amit mondasz magadnak, az előre visz-e vagy hátráltat. Nem az a lényeg, hogy igaz-e az a feltételezésed, hogy „nem találom a szenvedélyem”, hanem az, hogy mersz-e dönteni így is, és el mered-e kötelezni magad egy irány mellett.

Legfeljebb majd később változtatsz. Ha most azt érzed, hogy szívesen mennél egy adott irányba, menj arra. Amióta meghoztam ezt döntést, és kijelöltem magam előtt egy lehetséges utat, azóta jóval kevesebbszer jön fel bennem a bizonytalanság, és ha mégis előjönne, tudatosabban és jóval hatékonyabban tudom azt kezelni.

 

3. Képezd magad a „kötelezőkön” kívül is

Rendkívül fontos, hogy folyamatosan figyelmet fordítsunk arra, hogy fejlesszük magunkat. Rövidre veszem ezt a bekezdést: olvass, hallgass hanganyagokat, járj el tréningekre, előadásokra! Nincs több hozzáfűznivalóm. :-)

 

4. Add önmagad

Ugye mennyire elcsépelt? Rengetegszer hallottam már én is azt, hogy „csak légy önmagad”, viszont akkor kezdtem csak valójában megérteni és nagyobb jelentőséget tulajdonítani neki, amikor elkezdtem megtapasztalni, hogy milyen is ez. Levetkőzzük magunkról a szerepeket, az álarcokat, amelyeket az évek során magunkra aggattunk annak reményében, hogy így majd (jobban) elfogadnak és szeretni fognak minket.

A rossz és egyben jó hír is, hogy feleslegesen törtük magunkat. Baromi sok frusztrációtól és sérelemtől megkímélhetjük magunkat, ha merünk valóban önmagunk lenni. Ugyanis ez az alaptermészetünk. Ebben az állapotunkban tudjuk feltétel nélkül jól érezni magunkat. Ez az az állapot, amelyben képesek vagyunk igazán megélni az életet. Amelyben úgymond minden a helyére kerül. Az első pontban írtam arról, hogy nem jön olyan csoda, aminek hatására minden helyreáll. Hát, talán ez mégis ilyen. Legalábbis elég közel áll hozzá.

5. Emeld mesteri szintre a kapcsolataidat

Ami az elmúlt évek során nálam az egyik volt a top három „fejlődésgyorsító” közül, az egyértelműen a kapcsolatok. Az, hogy tudatosan kerestem az olyan környezetet, olyan lehetőségeket, ahol azokkal az emberekkel találkozhattam, akikkel hasonló irányba nézünk, igencsak szuper irányba terelte az életemet. Az elmúlt időkben zseniális kapcsolati köröm alakult ki, akikre nagyon büszke vagyok, hogy a barátaim, ismerőseim lehetnek.

Hihetetlen, hogy mikre képes az ember, ha olyan társak vannak körülötte, akik kimondottan akarják, hogy elérd, amit akarsz, és mindenben támogatnak, ami ehhez szükséges. És ha mindezt annak tükrében teszitek, hogy őszintén önmagatokat adjátok, az maga a csúcs. Sőt, más különben nem is tudna igazán mély barátság/kapcsolat kialakulni.

Pont emiatt hoztunk létre egy olyan programot, ami által képessé válunk visszatalálni a valódi emberi kapcsolatok megéléséhez, melyekben nem kell szerepeket játszanunk és álarcokat húznunk ahhoz, hogy megéljük azt a mértékű szeretetet, amelyről mindig is álmodtunk. Olyan kiteljesedett és őszinte kapcsolatokat (legyen az baráti, párkapcsolati, üzleti vagy mentor) teremthetsz, melyről azt gondolod majd, “hol rejtőzött eddig mindez?”.

Gyere és hallgasd meg az én előadásomat is, ahol arról az egy szokásról fogok beszélni, amely elengedhetetlen a mély kapcsolatokhoz.

BorsosB

2 hozzászólás a(z) “5 módszer az életed új szintre emeléséhez” bejegyzéshez

  1. bence én is éppen ma kezdtem ez videókat gyártani. Igaz hogy csak saját használatra és nem azért hogy embereket mozgassak meg, de ki tudja, bármi lehet még belöle. Sajnos most azt a korszakomat élem amikor sokat vagyok egyedül és nekem ez a “videónaplózás” kimondottan segít, marhajókat röhögtem mint egy idióta saját magán és segít feltárni a kommunikációs problémáimat meg kezelni a stresszt egy komoly beszélgetés közben. Szóval aki a tárgyalási kézségét javítani szeretné én csak javasolni tudom neki!! nagyokat fogtok röhögni magatokon :D

Minden vélemény számít!