7 állítás, amit soha ne higgy el a lelki törpéknek

7 állítás, amit soha ne higgy el a lelki törpéknek

Túl sok ember veszítette már el az összes nagy ambícióját csak azért, mert a “realisták” tanácsaira hallgatott, akik azt javasolták, inkább legyenek “normális” céljaik az életben.

Ezek a célok azonban nem normálisak, hanem kis emberek kis céljai. Lelki törpék törpecéljai. Olyanoké, akiknek másokat kell a saját szintjükre lehúzni önigazolásként.

Ők azok, akik valódi látás és haladás nélkül élnek: egy helyben toporogva húzzák vissza azokat, akik elszáguldanának mellettük. Abszurd emberek, abszurd kis kiszámíthatóan elégséges célokkal.

Mivel az efféle lelki törpék kiirthatatlanul nyüzsögnek a világban, ezért most 7 olyan mondatot mutatok, amit soha, de soha ne higgy el nekik!

7 állítás, amit soha ne higgy el a lelki törpéknek

1. “Nem vagy hozzá elég okos”

Lehet. Na és? Majd megtanulod hozzá, amit kell. Elárulok valamit: amikor elkezdtem írogatni a Motivátorra, én sem voltam elég okos ahhoz, hogy tudjam, mit és hogyan kell írni ahhoz, hogy olvasóim is legyenek. De úgy voltam vele, majd megtanulom menet közben.

Amikor a 62 éves Harland Sanders elindult az 1 db csirkereceptjével, hogy vevőt találjon receptjére franchise megoldással, ő sem volt elég okos. Hiszen ha az lett volna, nem kellett volna mintegy 1000 éttermet feleslegesen végiglátogatnia, mire megtalálta azt az egyet, aki szóba állt vele. De kitartó volt, és sikerrel járt: innen indult el végül a KFC.

Edison sem volt elég okos, különben elsőre feltalálta volna a villanykörtét, és nem a kb. ezredik alkalomra.

Szóval igen, lehet, hogy még nem vagy elég okos, de majd közben megtanulod. Hajrá!

2. “Nem lesz szerencséd”

“A siker csak a szerencsén múlik.” Kérdezd meg bármelyik sikertelen embert, és ezt igazolni fogja neked. A szerencse csak a lelki törpék fejében jelenti a boldogulás egyetlen forrását. Lottózás, pénzt találni az utcán, megmenteni véletlenül egy milliárdos életét, aki aztán hálából gazdaggá tesz. Mert ennél tovább sajnos nem látnak.

A “szerencse” azonban a pozitív kimenetelű véletlennél sokkal több: a szerencse a lehetőség találkozás a felkészültséggel. Azt jelenti, hogy tudatosan készülsz valamire, és ha ez a valami bekövetkezik, élni tudsz vele.

Az, hogy lesz-e elég szerencséd, csak rajtad áll! Készülsz, figyelsz, készülsz, figyelsz… és ha elég felkészült vagy: megtörténik a “szerencse”! Nincs más opció.

3. “Nem vagy elég tehetséges”

Lehet, hogy nem vagy elég tehetséges valamihez. Azonban a tehetség sem több mint puszta lehetőség. Ha kitartó vagy, kitartással a tehetséget is pótolni tudod.

Igen, a tehetség fontos összetevő, de nem ez határozza meg a sikert. Nem vagy elég tehetséges szónok? Tanulj retorikát! Nem vagy tehetséges cégvezető? Tanulj cégvezetést. Mindenre találsz megoldást, csak keresni kell.

4. “Mások is belebuktak már”

Tényleg? Annál jobb, hiszen ha neked sikerül, te leszel az, aki “Megcsinálta!”. Az biztos, hogy a lelki törpék számára ez a legnagyobb pofon. Hiszen nekik nem sikerült. Nekik nem jött össze. És már a gondolatába is belehalnak majdnem, hogy másnak összejöhet.

Példákat hoznak, eltúlzott rémképeket sorakoztatnak eléd. Hogy mennyi minden baj fog történni veled, katasztrófa lesz és világvége, ha nem jön össze. Erősen próbálnak meggyőzni, mert ha neked összejön, az a számukra lesz katasztrófa, világvége.

Az, hogy neked azért nem fog sikerülni, mert másoknak sem jött össze: HAZUGSÁG! Ne hidd el.

5. “Senki nem fog segíteni”

Persze, hiszen ilyenkor főleg magukra gondolnak, és igazuk is van. A Senkik valóban nem fognak segíteni. Azonban, ha elindulsz egy úton, és kitartó vagy, mindig fogsz találni segítőtársakat, Valakiket, akik hozzád hasonlóan eltökélt, pozitív emberek.

Az, hogy most még az utad elején nem látod, kik lesznek ezek, nem baj. Az élet tele van szuper meglepetésekkel. Ezért ne aggódj azon, hogy ha most nincs segítséged, később lesz-e. Ha elég jó az ötleted, ha elég kitartó vagy, hamar találsz majd segítőtársakat, akikkel egymást támogatva haladtok majd előre.

6. “Túl fiatal/idős vagy ehhez”

A sikerhez nem lehet sem túl fiatalnak, sem túl idősnek lenni. Ahogy fent már mutattam, a KFC alapítója 62 évesen indult el a világhír felé. A kis Harli Jordean viszont 8 évesen lett milliomos, észrevett egy piaci rést és üveggolyókat kezdett el árulni az interneten.

A siker nem kor függvénye, hanem kitartásé, szemfülességé, és a korlátok ledöntéséé.

7. “Úgysem viszed semmire”

Azt hiszem ez az, mi az összes többi fenti pontot magába foglalja. és ez egyben a legalattomosabb. Arra tanít, hogy ha másképp gondolkodsz és élsz, mint ők, akkor véged van. Hogy is vihetnéd valamire, amikor másképp szemléled a világot?

Pedig pont a másképp gondolkodás visz előre. “Bebizonyítom, hogy a Föld gömbölyű”. “Bebizonyítom, hogy a klóros kézmosás csökkenti a csecsemőhalált.”. “Bebizonyítom, hogy …”

Millió példát lehet hozni a történelemből, és azok életéből, akik másképp gondolkodtak, mint a tömeg, és így váltak valódi hősökké.

Mersz-e máshogy gondolkodni, mint amit a szürke tömeg elvár tőled? Vagy inkább elhiszed a hazugságaikat, és beállsz te is közéjük visszahúzni a nálad jobbá válókat?

Te döntesz.

Sok sikert!

És ha hasznos volt a poszt, oszd meg másokkal is – nyomj egy lájkot!

Minden vélemény számít!