Idegbeteg főnök

Vezetőválasztás: jó vezető mellett a munkatársak hatékonyabbak és kevesebbet lopnak

„Az egyik legfontosabb döntés egy vállalat működése során a vezetők kiválasztása” – állítja a Gallup felmérése. Ennek ellenére ez valahogy nem jön össze a vállalkozások több mint 80 százalékánál.

A jól megválasztott vezetőkkel a vállalkozás sikeres, a rosszakba pedig bele is bukhat még egy jól menő cég is.

A Gallup becslése szerint a munkavállalók elkötelezettsége legalább 70 százalékban a vezetőn múlik. A felmérések azt is mutatják, hogy az Egyesült Államokban alig 30, világszerte pedig mindössze 13 százalékos a munkahelyi elkötelezettség mértéke.

Ez azt jelenti, hogy a vezetők igencsak felelősek azért, hogy a munkavállalók kevéssé elkötelezettek: ráadásul ezek az eredmények jöttek ki 12 évvel ezelőtt is, ami azt mutatja, hogy a munkavállalók többsége alig tesz valamit a cég jobb teljesítményének elérése érdekében.

A kérdés persze az, hogy milyen összefüggés mutatható ki a vezető személye és a munkavállaló teljesítménye között, miközben – látszólag – semmi sem változik.

A Gallup felmérése szerint igenis van kapcsolat a munkavállalói elköteleződés és a teljesítmény között

Ahol magas ez az arány, ott magasabb a nyereségesség, a termelékenység, a minőség, kevesebb a hiányzás, alacsonyabb a készletek apadása – például nem viszik haza az irodaszereket (értsd: kevesebbet lopnak). Ez azt mutatja, hogy ha sikerül a vállalkozásnak növelni a munkavállalók elkötelezettségét, akkor minden jobb lesz.

Ehhez kell egy jó vezető

Egy csapat (osztály) nagyon sok emberből áll, akik mind-mind teljesen más egyéniségek. A jó vezetőnek ezt a csapatot kell motiválnia, kihozni belőle a maximumot úgy, hogy felismerje azt, hogy melyik munkavállalónak mire van szüksége a maximum eléréséhez.

  1. Van, aki úgy tud érvényesülni, ha kijelölik számára a feladatot, de az elvégzésében szabad kezet kap,
  2. és van, aki vezérszár nélkül nem tud dolgozni.

A Gallup felmérése szerint csak mindössze minden tizedik ember rendelkezik a megfelelő képességek kombinációjával.

Tízből kettőnél fejleszthetőek a már meglévő képességek. Ezek szerint a legtöbb vezető pozíciót betöltő vezető nem alkalmas a vezető feladatok maximális ellátására, így nem lehet azon csodálkozni, ha nehezen fut a szekér

Nálunk még mindig jutalom kérdése, hogy kiből lesz vezető

Sokat dolgozott, megdolgozott a pozícióért, megérdemli – ez viszont azt jelenti, hogy lehet, hogy nem lenne alkalmas egy csapat vezetésére, de már régóta a cégnél van, becsüljük meg érte. Érdemes inkább okosan dönteni. (Gallup, Piac&Profit)

Minden vélemény számít!